Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

 

Ünnepek, rendezvények:

 

Ünnepek, rendezvények megnevezése

Körülményei

Időpont

Nyárutó, termények begyűjtése

csoportos

Szeptember 1-től

Szt. Mihály ünnepe

csoportos

Szeptember 29.

Szt. Márton-Lámpás ünnep

szülőkkel

November 11.

Szt. Miklós ünnepe

csoportos

December 6.

Adventi kertecske-Spirál járás

szülőkkel

December 19.

Három Királyok

csoportos

Január 6.

Farsang

csoportos

Február 25

Tavasz várás

szülőkkel

március

Húsvét „Nyuszi les”

csoportos

Április 21.

Mennybemenetel

csoportos

Május

Pünkösd

csoportos

Június 12-13

Nyárünnep

szülőkkel

Június 18 (?)

Euritmia kurzus

csoportos

Június20-24-ig




A régi idők embere még ösztönös szellemi látással érzékelte, később pedig – talán nem is olyan rég – egyfajta „népi bölcsességgel” élte át az évkör folytonos változását, és ennek sarokpontjait, az ünnepeket. Egy idő után azonban a szellemiség ősi érzékelési képessége elhalványodott vagy dekadenciába fordult, ill. eltűnt. Mára talán már a nép egyszerű bölcsességét is kutatni kell, ha találkozni akarunk vele. Helyette feltűnt viszont az anyagi szemlélet, a tudományok sora, a városi lét és a gondolkodás. Nem hihetjük azonban, hogy a világ folyamatai az isteni vezetés bölcsessége nélkül haladnak, tehát valami oka kell hogy legyen az imént vázolt iránynak is. Rudolf Steiner említi, hogy az emberi lét története során változnak a képességek: bizonyos képességek eltűnnek azért, hogy ugyanakkor helyet adjanak másoknak. Itt is fellelhetjük ezt: az elveszettek helyébe világos gondolkodást kaptunk, tárgyi tudatot. (Természetesen ez csak az egyik eredmény.) Ha általában a szellemi folyamatokba, jelen esetben pedig az évkör változásaiba szeretnénk betekintést kapni, ennek a ténynek kulcsszerepe van.

Kép

Még javában tart a nyár, s az iskolai életben gyakorlatilag éppen hogy elindul, amikor évzáró ünnepségünkkel már a nyári napfordulónak, a János szimbólumnak, fejezzük ki tiszteletünket: a nyár, a külső fény ragyogása, a színek, a formák gazdagsága „fordulóponthoz” érkezik és elindul azon a hosszú úton, amikor mindez fokozatosan eltűnik, visszahúzódik.

 

Kép Szeptember végén, Szent Mihály napjával pedig pregnánsan jelentkezik az őszbe, az elmúlásba fordulás: a természet lényei, melyek nyáron a Kozmosz messzeségeiben szellemi lények sokasága között időztek, most visszatérnek és a Föld belseje felé indulnak. A növényi lét gazdagsága ekkor Mihály színeit fellobbantva tér vissza a Földanya méhébe. Bennünk, emberekben pedig elhalkul a nyár zaja, alábbhagy a pezsgő nyüzsgés mozgalmassága, a tevékeny, akarati lét, a külsőnek való odaadottság. Valóban, rossz érzéseket, hangulatot szülhet a nyár letűnte, vagy éppen hogy ragaszkodást ahhoz, amit akkor éltünk át, s ennek következtében megpróbálhatunk bizonyos „pótcselekvéseket” beiktatni, mellyel a nyarat visszatartani, a befelé fordulást elodázni kívánjuk. Rudolf Steiner írásai szerint az ember valóban nem adhatja át magát a halál erőinek, ám ő arra mutat rá, hogy - ahogyan a természet odakint – a befelé fordulásban, ill. a bennünk és a világot átszövő szellemiségben találhatjuk meg azt, ami ennek az időszaknak igazán megfelel. Szent Mihály napjával tehát odakint „szembe jön velünk”, bensőnkre figyelve pedig meghallható a „hajnalt hirdető hívó szó”: a Szellemi Nap reggelére ébred a Föld, a Szellemi Nap születése közelg. Mihály arra szólít fel, hogy a sárkányt, mely ezidáig arra csábított, hogy arra figyeljünk, ami csak a földi lét átélésével lehet a miénk, ezt a sárkányt most igyekezzünk mi magunk is a lábunk alá taszítani, figyelmünket pedig ne a külső halálra, hanem a belső születésére, annak erősödésére fordítsuk. A Szent Mihálytól Karácsonyig tartó, egyre erősödő és belülről erősítendő folyamatnak épp a közepére esik Szent Márton napja.
 
Egy szép legenda elmondja, miként adta oda egy, a szellemi életre törekvő ember színes, díszes köpenyének felét, mely az embert kívülről burkolja, annak a lénynek, aki a külső pompának, gazdagságnak épp az ellentéte: egy koldusnak. Belülről szólal meg benne valami, saját elhatározásából cselekszik, hiszen tova is lovagolhatna. Olyasmit ad oda, ami az övé, ami neki valószínűleg kedves, ami őhozzá tartozik. A legendák, mondák mindig jelképekben szólnak hozzánk. Mit üzenhet vajon ez a legenda nekem?

Kíséreljük meg most röviden áttekinteni magát a történetet a fentiek tükrében, és a szellemi tanítók által őrzött, ránk hagyományozott gondolatok alapján. Mit jelenthet vajon az, hogy Márton csak köpenyének felét adja oda? Vajon van-e összefüggés, hogy az egész esemény épp a Mihály és Karácsony közé eső időszaknak nagyjából a közepére esik? Ha figyelembe vesszük azt a már említett befelé fordulási folyamatot, a szellemiség keresésének, ápolásának belülről történő megélését, akkor a jelképiség maga tárja elénk azt, amit az antropozófia más módon megfogalmaz: itt egy folyamatnak nem a végén járunk, még nem az egész köpenyt adja oda a szent életű Márton. Félúton vagyunk a Szellemi Nap felé vezető utunkon, Szent Mihály hívó szavára félig már odaadtuk a külső köpenyt, a színeket, a külvilág fontosságát, gyakorlatilag önmagunkból adtunk valamit, önmagunk felét adtuk oda, mintegy előkészítve a pásztorok – és a mágus királyok - tettét, akik Karácsonykor, fejet hajtva már teljes egészében tesznek valamit a Megváltó lába elé. Karácsonyra már olyasvalami fejeződik be, aminek Szent Márton napján még csak a felén járok. S nem a pompának, színes gazdagságnak, az érzéki létnek adom magam oda, hanem a decemberi Napnak, a „külső koldusnak”, annak, ami kívülről kopottas, külső szemmel értéktelen, szürke és szegény, ám maga a belső gazdagság és élet frissen áradó forrása: a Szellemi Napnak.

Kép Szent Márton idején ezt az érzületet igyekszünk átélni a gyerekekkel is: a messzeségekből a Föld felé tartó elemi lényeket, pl. manókat, már a föld, a talaj felé tekintve keressük, a külső sötétség és erősödő hideg ellenében meggyújtjuk kicsi lámpásainkat, mely már némi fényt ad a látás(mód)unknak és kicsi melegséget a szívünknek, és valaminek, ami a miénk, a felét odaadjuk annak, akiből szintén Krisztus arca tekint ránk. Nevelgetjük, érleljük magunkban a történet által hordozott gondolatot és emlékeztetőt, éspedig nem filmen, rajzokon vagy más módon, hanem fény és árny játékában és a történet által közvetített eleven képekben, melyekre a gyermekek – és mi magunk is – később emlékezve azok önnön belsőnkben, talán csak érzések, érzületek vagy melegségtől átjárt emlékek formájában, de felszínre kerülnek az év megfelelő időpontján.


Márton belső indíttatásra, saját elhatározásból cselekedett. Nekem is csak így sikerülhet „köpenyem felét” valóban odaadni s az utat bejárni. Kívánom mindannyiunknak, hogy az idén is meggyújtott lámpás ehhez ebben az évben is kicsit közelebb vigyen, hogy a kis fény - emlékeztetve a fentiekre – igazi belső átéléshez, fejünkben tiszta gondolati csírákhoz, szívünkben pedig tiszta érzések melegséggel átjárt kezdeményeihez segítsen hozzá!